A "zöld ablakos ház"

"Ha valaki szomjas, jöjjön hozzám, és igyon. Aki hisz énbennem, ahogy az Írás mondta, annak belsejéből élő víz folyamai ömlenek."

(Jn 7,37-38)

Egyszer volt, hol nem volt, a Vas Gereben dupla sávos útján túl, a Kisviola utca végében, volt egyszer egy hangulatos kis házikó. Hófehér fala, melegséget sugárzó zöld ablakai voltak, amiken megállíthatatlanul áradtak be az éltető napsugarak. Hivogatóan várták az oda betérő, átmeneti lakókat.

Egy nagy család élt benne nap mint nap. Igaz, estére mindig kiürült, villanyait lekapcsolták, és másnap reggelig néma csöndben pihent. Szombaton és vasárnap egyenesen unatkozott, hiányzott neki a zsibongás, a vidám énekszó, a csacsogó lánykák, a berregő fiúcskák...

No ezt ne úgy tessék elképzelni, mint egy átlagos Vettek családot, Nagypapa Nagymama, Apa, Anya, gyerekek. Nem. Itt az aprónép gyűlt össze minden reggel és az egész napot együtt töltötte. Izgalmas kirándulásokat tettek, hol a valóságban, hol a képzeletükben, mesék szárnyán... megvizsgálták az őszi faleveleket, gesztenyéből nyakláncot, vízből jégkockát, papírdobozból autót, hajót, madáretetőt készítettek. Megtanultak öltözködni, tisztálkodni, szépen enni, a játék utáni káoszból rendet varázsolni. És a legfontosabbat, Istent dicsérni, az általa teremtett világgal megismerkedni, benne felfedezni, vele beszélgetni, vele jobbnak lenni...

Olyan volt ez, mint egy KINCS, ami csak keveseknek adatik. Sorolhatnám még...

Aztán, naplemente előtt, mindenki a saját családjával, a saját otthonába tért.

Nem mindig itt éltek a kincs osztók", akik az aprónépet napra nap, tárt karokkal várták, gondozták, nevelgették... Takaros, de szűkös helyről érkeztek. Isten házában laktak egy csepp helyen. Noha ott is boldogok, elégedettek voltak, szép lassan kinőtték azt a kedves kis teret.

Mivel egyre többen kopogtattak bebocsátást kérve újabb csintalan kis lurkóknak - mert szerették volna, ha az ott osztogatott KINCSBŐL nekik is jutna -, úgy döntöttek a feljebbvalók, hogy egy életük egy haláluk, addig nem nyugszanak, míg fel nem építenek egy nagyobb, tágasabb otthont.

egy telkecskét. Nekiláttak a munkának... Formálódott, növekedett az erős alap elhelyezésétől a tető utolsó szép piros cserepéig a zöld ablakos ház.

Mikor elkészült, nem tudtak betelni vele! Csoda hely- nek tartották. Pedig nem volt kolbászból a kerítés, nem építették cukros fánkokból a házfalakat, és a tetőt sem kakakóscsigákkal fedték. Reggelire nem palacsintát szervíroztak, ahogy ebédre sem sült krumpli volt rántotthússal. Fontos volt persze a koszt, de igazán lényeges a KINCS volt. Az vonzotta oda a tömegeket.

Bár ez a hely nem hasonlított a régi helyre, a templom- ra, nem volt tornya, ólom harangja, orgonája sem, mégis, ebbe a takaros kis otthonba is ott lakott (elsőre talán láthatatlanul, mégis ezernyi jelből láthatóan) a Mindenható Úristen. Aki hiszed vagy sem, egyszerre tud oly sok helyen lakni. Nem csak templomokban, házakban, a kincs osztók" lelkében, de apró embergyerekek szívében is... A KINCS a bátorító mosoly volt, a kedves szó, a Teremtő számunkra készített ajándékainak felismerése, annak képessége, az együtt átélt öröm, külső, belső sebek gyógyítása. Általa, vele. Azóta is.

A mesének koránt sincs vége. Tovább írjuk mindannyian, akik így, vagy úgy betévedünk ide, ebbe a zöld ablakos házikóba... Isten adja, hogy még jó sokáig!

 

25 év.

Mennyire más volt a kezdet. A mai adottságainkat, eszközbéli ellátottságunkat tekintve végtelen egyszerűségben, de annál nagyobb szeretetben, megbecsülésben, a gyermekeket a legfontosabbként, odabízott kincsként kezelve, terelgetve a templom épületében növekedve vezetett az út, míg aztán nem is olyan messze tágasabb terek közé érkezhetett meg a tagintézmény...

 

Küldetésünk ma is az, hogy a hozzánk iratkozó gyermekeket a keresztyén értékrend alapján, személyes hitünk és életünk példájával, legjobb tudásunknak megfelelően, családias légkörben, a szülőkkel szorosan együttműködve neveljük.

 

A keresztyén hitben való közösség, a gyermekek szeretete, feltétel nélküli elfogadása, tisztelete, mindenek felett álló érdekének biztosítása, fejlődésükért érzett felelősségünk a mi közös nyelvünk, mely meghatározza közös céljainkat, feladatainkat. Nem titkolt célunk az is, hogy a fenntartó gyülekezetbe hívjuk, különböző feladatokat ellátva bevonjuk a családokat. Hitük rendszeres gyakorlására igyekszünk ösztönözzük őket.

 

Munkánk során szem előtt tartjuk, hogy a különböző tevékenységek közben olyan ismeretekkel gazdagodjanak- nak, melyek hozzájárulnak személyiségük teljes kibontakoztatásához, közel érezve magukhoz az Isten által teremtett világ kincseit, az alapvető emberi értékeket!

 

Magam is jubilálok, 10. esztendeje lehetek részese ennek a kis csodavilágnak. Hálás vagyok, amiért Ablonczyné Szamosközi Évától

meghívást kaptam az akkor megüresedő helyre, s a fenntartó jóvoltából 2012 augusztusától betölthettem azt. Hálás vagyok Istennek, hogy részese lehetek az itt folyó munkának!

Hálás vagyok, hogy ideérkezésemtől fogva értékes, kreatív, sokszínű munkatársak vesznek körül, akik méltón kamatoztatják az Istentől kapott tálentumaikat!

Nem utolsó sorban pedig hálás vagyok azért a bizalomért, amivel a szülők viseltetnek irányunkban, hogy az ő legféltettebb kincsüket bízzák ránk!

 

Isten áldása legyen a ZÖLD ABLAKOS HÁZON, a benne élőkön, az oda látogatókon!

 

Michna Ágnes

tagintézmény vezető