A hetedik osztály

 

Az osztályunk nagyon összetartó, mégis 20 teljesen más gyerekből áll. Hogy mégis miért mások, mint a többi osztály, akikkel találkoztunk? Mert ebben az iskolában valami olyat kapnak, amit máshol nem. Az összetartást, a megbecsülést, a mások tiszteletben tartását. De ugyanakkor gyerekek is maradnak, a maguk korosztályból adódó sajátosságaikkal együtt. Az, hogy ilyenek azt az iskola mivolta is adja. Az osztályba elsőtől kezdve, az évek alatt sokan jöttek, de mindenkit befogadtak. Az osztályunk nagy előnye, hogy mindenkit támogat és biztat. Nincs kirekesztés közöttük, nagyon szívesen dolgoznak együtt, minden feladatra találnak maguk között olyat, aki szívesen áll bele a megoldásba. Akármilyen feladattal állnak szemben, azt együttműködve, gyorsan, hatékonyan oldják meg. Nagyon pozitív élményeink vannak a közösségi programjaink kapcsán, úgy érezzük, a tanárok felé is bizalommal fordulnak.

Tanórákon érdeklődőek, de számos versenyen is nagyon lelkesen vesznek részt akár egyéniben, akár csoportosan kell indulni. Tanulmányi teljesítményük kiemelkedő, sokat foglalkozunk már most a pályaorientációval.

Biztosak vagyunk benne, hogy 10 év múlva, ha találkozunk, mindenkire büszkék leszünk, hogy egyszer az osztályfőnökeik lehettünk.

            Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy ők, így a mi osztályunk. 

Fürediné Jámbor Edit (7.o. ofő)

Bajnok Attila (7.o. ofőhelyettes)




A hetedik osztály (a diákok tollából)

 

   Az osztály összetartó közösség, sok jó pillanattal. A csapatban mindenki megtalálja a helyét és a szerepét. A közösség nagyon jó élményekben és gazdag emlékekben részesül. Most ezeket fogjuk elmesélni nektek.

   Az osztályban összetartóak, megértőek vagyunk, ezért  mindenki szívesen dolgozik együtt a másikkal. Amikor elakadunk mindig meg tudjuk találni a megoldást. Ha hibázunk nem okoljuk a másikat, hanem átbeszélve túllendülünk a problémán és megtaláljuk a legjobb megoldást. 

   Nem csak a munkában, hanem a feladatokon kívül is segítünk egymásnak, örömmel fordulunk osztálytársakhoz szórakozás gyanánt. Bármikor meg tudjuk nevettetni egymást, hűségesen ragaszkodunk egymás öröméhez. Szoros, közeli barátságok is kialakultak az osztályon belül, ami az összefogásnak a jele és eredménye.

 A közösségben mindenki betölt egy szerepet, amivel kiegészítheti és segítheti az osztályt. Az osztályban mindenki rálel a saját személyiségére és tökéletesre fejlesztheti azt. Mindent megtesznek a tanáraink és a közösség is, hogy tovább épüljünk tapasztalatokon és egymáson keresztül.

   Az osztály sok programban részesült, amelyek örök emlékét a mai napig őrizzük. Sok túrában, kulturális eseményben és egyéb örömteli programban részesülhettünk, például az évről évre elkövetkező erdei iskolák, vagy az egyes helyekre elvezető osztálykirándulások. Kulturálisan is fejleszthettük magunkat, ilyen volt például a Tutanhamon-kiállítás. De nem csak utazással, de az iskolán belül is pakolhattuk szívünkbe az örömteli pillanatokat. Ehhez vehetjük példának a kihagyhatatlan osztálykarácsonyokat, vagy a mókás farsangokat is. Ne felejtsük el a családi napokat sem. 

  De az osztály fejlődésében nem csak mi, de a tanárok is jelentősen kiveszik a részüket. Szorgos és szeretetteljes munkájukkal jelentősen hozzásegítettek, hogy mi ilyen összetartó osztály legyünk. Reméljük, osztályunk tovább épülhet teljes bizalommal és odaadással. 

Havasi Eszter és Koleszár Balázs


Galéria